A saját példámon keresztül arról szeretnék beszámolni nektek, hogy milyen fontos az önmagunkkal kiépített bizalom, és hogyan ismerhetjük fel a megfelelő szakembert, aki önismereti és terápiás folyamatokban a segítségünkre lehet. Az ilyen segítő felbecsülhetetlen ezen az úton.
Ahonnan én indultam…
Az én utam ezen a területen nagyon korán indult. A neveltetésemnek köszönhetően nem volt túl jó kapcsolatom önmagammal és a saját érzéseimmel. Nagyon sokszor érvénytelenítették azt, ahogyan éreztem magam, amire emlékszem vagy amit felfogtam. Így amikor oda jutottam, hogy segítséget keressek a bennem lévő traumák, gátak és elakadások feloldásához, természetesen olyat találtam, aki megmondta, hogy hogyan kellene éreznem. Ahelyett, hogy segített volna felfedezni, hogyan is érzek valójában. Az általam tanult technikákat arra használtam, hogy megváltoztassam magam, és valaki más lehessek, mint aki vagyok. Miért gond ez? Miért baj az, ha az ember változtatni akar, vagy el akarja érni a céljait? Különben minek is kezdene bele ebbe a folyamatba…?
Mi célból változunk?
Szerintem sem a célokkal, sem a változás szándékával nincs probléma! Maga az indok, a motiváció a kérdés. Én azért akartam változni, hogy valaki más legyek. Hogy olyan valaki legyek, aki szerethetőbb, elfogadhatóbb, sikeresebb. De ahogy korábban is, sajnos a folyamat során is figyelmen kívül hagytam a saját érzéseim és szükségleteim. Mondhatni átgázoltam önmagamon. Nem gyógyítani, hanem megjavítani akartam magam. Ezért aztán olyan embereket és technikákat találtam, amelyek mind az alábbi alaptézisből indultak ki:
NEM VAGYOK ELÉG JÓ. NEM VAGYOK ELÉG SZERETHETŐ.
A valódi gyógyulás kezdete
Egy adott ponton ezért ellenálló és lázadó lettem. A téves alapfelvetésemből kiindulva fájdalmas tapasztalatokat szereztem, és a saját tevékenységemben másoknak is fájdalmat okoztam, ahelyett, hogy segítettem volna a gyógyulásukat. Valahol belül sejtettem, hogy ez nem jó…
Így kerültem egy kedves ismerősöm kezei közé, akinek nagyon sokat köszönhetek. Aki megtanított vezetve lenni, bízni abban, hogy mit érzek. Segített megtapasztalni, hogy igenis megbízhatok az érzéseimben. Ez is változás volt: megszűnt bennem az ellenállás. Ettől fogva bármilyen technika alkalmazása során tudtam, hogy kimondhatom, ha valami nem esik jól. Amennyiben a segítőnek – aki a gyógyulásomért van ott –, nincs türelme hozzám, nem velem van a gond. Innentől kezdve szólhattam, és mertem szólni, ha valami nem esett jól nekem. És ha ezt nem fogadták el, akkor dönthettem úgy, hogy tovább állok.
Milyen a jó segítő?
Nem egyszerű ezt jól csinálni, hiszen az ember a legtöbb esetben látszólag önmaga ellensége. De csak látszólag. Ha valaki nem érzi biztonságban magát egy terápiás folyamatban, az fontos jelzés! Egy segítőnek sem szabadna figyelmen kívül hagyni ezeket a jelzéseket. A segítőnek nem az a dolga, hogy a másikat belekényszerítse egy számára diszkomfortos és kényelmetlen folyamatba; hanem az, hogy meghallgassa és megértse a hozzá fordulót, és segítsen felismerni, mire volna szüksége ahhoz, hogy kényelmesebben érezhesse magát ebben a helyzetben. A segítő nem megmondó ember, aki átlép a mi valóságunkba. A segítő mellettünk bandukol az úton, és ha szükségünk van rá, fogja a kezünket.
Ez nem megy egyik pillanatról a másikra. Életünk különböző helyzeteiben lehet nehezebb, máshol pedig könnyebb. Viszont, ha arra a döntésre jutsz, hogy segítséget kérsz, akkor olyan embert érdemes választanod, aki képes érvényesíteni az érzéseid és szükségleteid. Ugyanakkor segítségedre van abban, hogy szembenézhess a korlátaiddal. Azzal, ami gátol a kiteljesedett életben és a gyógyulásban. Az ilyen segítség vagy szakember óriási kincs.
Mindenkinek kívánom, hogy ilyen társai és segítői legyenek ezen az úton!
